Magyar English
Miért használjunk ALTERNCONSULT - HOGSLAT sertéstartó technológiát?
08 ianuarie, 2020. miercuri
Az Alternconsult Kft vezető a HOGSLAT-tel kötött képviseleti megállapodás alapján a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési Napokon és a Szentlőrinci Gazdanapokon több százszor kapták ezt a kérdést vagy ennek részletesebb változatát a standjukat meglátogató pályázatnyertes vagy önerős fejlesztéseket végző sertéstartóktól, beruházóktól, szövetségi vezetőktől.

A válaszokat csokorba szedve adja közre a cég vezetője, Sarusi-Kiss József

Hagyomány, szaktudás, professzionalitás
A HOGSLAT gyártás mögött sok évtizedes saját, amerikai, közepes és nagyobb állatszámú telepekre irányuló sertéstartás tapasztalata  van,  mára  közel  évi 100e db. koca és szaporulata tartástechnológiájának minden gyakorlati tudásával, és annak a gyártásba történő átvitelével. Az ALTERNCONSULT sertéstartásban már rendelkezett istálló konstrukciókkal és már korábban forgalmazott technológiai részelemeket is. A HOGSLAT termékek forgalmazása előtt megkapta a tervezéshez, kivitelezéshez szükséges képzéseket és a kiállításra már kibocsátott egy 80 oldalas tervezési és kivitelezési segédletet, egyedülálló nagykatalógus formájában.

A termékszerkezet teljessége
Az egyes termékcsaládok fejlesztése és gyártása a mély sertéstartói tapasztalatokból indul ki. A HOGSLAT alapvetően nagy automatizáltságú, kiváló minőségre és komplexitásra törekvő termelő cég, amely a sertéstartás valamennyi fontos technológiai elemét (silók, etető- és itató rendszerek, fiaztató- és nevelő blokkok, beton és műanyag padlórendszerek, szellőzési- és kémény rendszerek, önitató szelepek stb.)

Szellőzés, klíma
Az általánosan jó minőségű termékskálából a szélsőséges (nagy hideg, nagy meleg, szélsőséges páratartalom, erős viharok előfordulása) időjárásban szerzett gyakorlat kiemeli a szellőzés- és klímatechnikára irányuló magas szintű egyedi tervezési és kivitelezési tudást. Az AIRSTORM kúpok, ventillátorok, TPI kémények, szélterelők, fali-és menyyezeti légbeejtők, BELIMO mozgatómotorok, EVAPS SYSTEM hűtőrendszerünk révén bármilyen szellőzési, klimatizálási feladatra van megoldás, de a kínálatban szerepel egy rendkívül gazdaságos ponyvás szellőzőrendszer is.


Silók

Speciális, megerősített szerkezeti acélból készülnek. Borítás a szokásosnál erősebb (305 g/m2). Felületvédelem JS  1000,  ami  10-szeres  korrózió ellenivédelmet nyújt a horganyzáshoz képest.  A hengerelt elemek cinkréteggel kezeltek. A tető teljesen kinyitható. A létra perforált acél, lekerekített lépcsős. A siló alsó vízelvezetése 30 mm-es alsó szoknyával biztosított. Az alsó kúp a szokásosnál vastagabb a deformálódás ellen. Erősített lábak és bilincsek. Silókeverő a homogén adagolás érdekében.

Etető rendszerek
Saját gyártás, személyre szabott, egyszerű takarmány takarékosságra törekszik. Áttetsző  tölcsérek. Akár négyvonalas kitároló. Központi adagoló UV álló, átlátszó, mindig függőleges állású, közvetlenül a  sorra  szerelhető.  Rozsdamentes  kábel a zárógolyó vezérléséhez. A kábel és a tömítések egyszerűen cserélhetők. Koca adagoló 5,4 kg-os kapacitású, az ejtőcső minimalizálja a takarmányveszteséget. A fiaztató és a vemhes koca sor egy rendszerről mehet. A lánc nem galvanizált, hanem nagy szilárdságú acél, speciális, kiváló minőségű könyökök, teljesen megbízható meghajtó  egység. A takarmányozó cső nem PVC, hanem galvanizált acél. Rozsdamentes adagoló bunker. Kocaetetők, hízó, fiaztató, neves/száraz, kan/koca etetők inox anyagokból, könnyű beállítással, takarmány takarékossággal, nagy kapacitásokkal, több verzióban.

Itató rendszerek
A AQUACHIEF rendszer 25 %-kal kevesebb vizet használ el, csökkenti a gyógyszerköltségeket és a hígtrágya volument. Széles, minőségű, tartós önitató szelep választék. Rozsdamentes itatóválaszték szá- mos kivitelben. DOSATRON gyógyszeradagolás.

Beton, öntöttvas- és  műanyagrácsok Műanyagrácsok különböző színek funkció szerint, kiváló öntisztítás, fokozott biztonság, kis fogyasztású melegítő rendszer (melegvizes és elektromos verzió), speciális malacrács, kisebb és más elhelyezésű résekkel, speciális támaszlapok. Speciális rácsok az etetők közelében, pihenő és takarmányozó zónákban, szegélyek, középfolyosók speciális elemekkel. Öntöttvas rácsok kocákhoz. Költségtakarékos, kényelmes, tiszta, fekete gömbgrafitból.                 Betonrácsok tökéletesen sima felülettel, egyenetlenségek nélkül. Teljesen automatikus (hőmérséklet, nedvesség és száradás szabályozás) félszáraz betonos eljárással készülnek, ami biztosítja az extra tömörséget, tartósságot, ellenállóságot. Széles méretválaszték, standard vastagság 10 cm, dupla vasalás.

Kocaszállások
Válaszfalas egyedi etetőállások, amiket ugyanaz a rendszer takarmányoz, ugyanaz a rekeszelosztás, a szerkezet követi a csoportméreteket. Alacsonyabb beruházási költség, egyszerűbb takarmányozás. 14 %-kal kisebb helyigény a szabad mozgású rendszerekhez képest. Használható a rácspadozat, egyszerűbb trágyaelvezetés, rekeszméretezés. Csoportos kocaszállások oldalsó vagy fej-fej melletti kivitelezéssel. Bármilyen padlóhoz illeszthető. Szerelés gyors, egyszerű.

Vemhes koca rekeszek
Szerelés hegesztés nélkül történik, szélesség, magasság állítható, láb elfordítható. Bejárat könnyen nyitható, etető rozsdamentes acél. Választható egyenes és ferde verziók.
Önzáró és vemhes koca és fiaztató rekeszeink praktikusak, egyszerű szerelésűek és használatúak, jobb férőhely kihasználásúak, védelmekkel ellátottak, etető,

itató, inox acélból. Több modell a vevői igényekhez igazodva (német, nemzetközi). Gyors szerelésű, könnyű PVC elválasztó panelek széles méretválasztékban.

Hűtés

Saját    fejlesztésű   evaporációs   panelek    bármilyen építési és szellőzési rendszerhez.

Belső kerítések
Modularitás, teljes átszellőzés, könnyű szerelhetőség, átszellőzés, horganyzásra plusz 60-90 mikron cinkréteg.

Kiegészítő termékek
Rövid megtérülési idejű ALTERNCONSULT  fejlesztésű és  összeszerelésű  LED-es  lámpatestek  (2-3  év megtérülési idő), gumi és polietilén szőnyegek korcsoportonként, betonjavító, betonvédő termékek. Tetemszállító telepen belüli eszközök, terelők, panelek, sertésfogók.

Szerviz, szállítási határidők
A HOGSLAT legközelebbi termelőegysége Aradon van (betongyártás, állások, korlátok gyártása, raktározás). Aradon kapták az ALTERCONSULTOS kollégáink a tartástechnológiai képzést, de a földrajzi közelség szerepet játszik a versenyképes árakban, a szállítási készségben és a szerviz munka gyorsaságában is. A termékek egy része raktáron van, de általában a nem raktározott tételekre is 6-8 hetes szállítási határidőt kínálunk.

Fejlesztések
A kiállításon is megfogalmazódott már néhány speciális fejlesztési igény, amire pár hetes idő alatt szintén tudunk vállalkozni vásárlási szándék esetén.

A kiállítási  érdeklődések  fókusza
Általában jó volt az érdeklődés, amit jól mutat az óriási mennyiségű katalógus fogyás. A kisebb sertéstartókat inkább az itató szelepek, rácsok, etetők, itatók érdekelték. A nagyobbaknál viszont a silók, komplett etető-és itatórendszerek, szellőztető és fiaztató rendszerek iránti érdeklődés volt a jellemző. Osztatlan sikert arattak minden vevőkörben a rácsrendszerek és a víztakarékos itatószele- pek. A kiállításokon számos pályázati ajánlatkérést kapott a cég.
Összességében az mondható el az első bemutatkozó rendezvények alapján, hogy a HOGSLAT sertés- technológia meg fogja találni a helyét a magyar piacon.

SARUSI-KISS JÓZSEF, ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ

Inapoi la Stiri

Altherm
Swedsteel
Hogslat
RCY
Wiefferink